Hogyan történhetett ez??!!!!!!!!

Mikor egy babáról álmodozol a hosszú évek alatt, mindent eltervezel. Minden apró mozzanatot kigondolsz, hogy mennyi időd lesz a terhesség alatt. Én is így gondoltam, hiszen mi nehézség lehet ebben. 

Kézzel készítek játékokat majd neki, olvasok minden este, kreatív anyuka leszek és persze míg várod a picit arra gondolsz, igen király vagyok.

Kivéve, ha rádöbbensz, hogy 3 hét múlva a gyermeked a kezedben lesz és még annyi mindent nem tettél meg. Hogy lassan negyed éve nem is írtál a blogra. Hogy a legutolsó bejegyzés egy szomorúra sikeredett. Pedig azóta minden rendben van, de egyszerűen hová repült el az idő!

És vajon mikor megszületik, onnantól még gyorsabban fog telni, hogy majd a nyűgös napok örökké valóságnak látszanak, aztán meg majd arra eszmélsz, hogy felnőtt.

Már most nem akarom pedig még a pocakomban van :).

Tehát muszáj vagyok az elmúlt hónapok történéseit emlékezetből felidézni és megosztani. Remélem így is érdekes lesz.

Nehéz helyzet, amiről nem mesélnek

Sokáig gondolkodtam megírjam e ezt a bejegyzést. Azért is nem haladtam a bloggal mert végig ez járt az agyamban. Végül arra jutottam, ha kihagynám akkor nem lenne teljes a történetünk.

A gyerek utáni vágy sok mindenre felkészít. Sokszor eszünkbe jut nekünk meddő pároknak, hogy vajon kibírja e a kapcsolatunk az örökös harcot. A vizsgálatokat, a kilátástalanságot, az idő múlását, a pénz "múlását", a gyógyszereket, műtéteket, kezeléseket.

Sokszor eszünkbe jut egy rosszabb napon, hogy mi van ha jobb döntés ha tovább nem próbálkozunk, vagy ha mással próbálkozunk. Ha megadjuk az esélyt a párunknak, szerelmünknek, hogy mással kiteljesülhessen a vágya és teljes életet élhessen . Mert mindenkinek eszébe jut, hogy ez a sors, hogy Nekünk Kettőnknek nem lehet közös jövőnk.

Miután többször felmerül ez a gondolat bennünk azt hiszem, utána jön az elhatározás, hogy akkor a távolodást választjuk vagy a lehetetlenhez is ragaszkodva kitartunk egymás mellett.
Talán embertípus is vállogatja, ki mit választ, de én mindig olyannak tartottam magam aki ahhoz jobban ragaszkodik amit úgy érez elveszíthet vagy  netán nem lehet az övé.

De mi történik a siker után? Mi történik, ha megkaptuk amit akarunk?

Erről nem igazán írnak  sehol csak a küzdelmek nehézségeiről.

Mikor kiderült, hogy Oli sikerült, és beköltözött a pocimba, még el sem mertük hinni. Legalább is én számomra felfoghatatlan volt. Van, hogy még most is 24.hétben is rácsoldálkozom, jééé tényleg terhes vagyok.

Már előtte sokat gondolkoztam azon, hogy mi lesz, ha teherbe esem és megszűnik létezni az amúgy is gyér sexuális életünk. Úgy éreztem a hiperstimuláció után, hogy még szerencsésnek is mondhatom magamat, mert az első trimeszter számomra libidónövekedéssel járt. Aztán ahogy teltek a napok és egyedül voltam otthon, úgy jött rám a letargikus hangulat, úgy csökkent a vágy.

Szerettem volna emberek közé menni, kimozdulni, de nem igazán volt kivel. a kezelés végén már egymáson kivül eltávolodtunk mindenkitől. Úgy éreztem ezt senki nem értheti meg, csak aki végigcsinálja és ha mesélek róla talán elkap egy sírógörcs ami sosem marad abba.
Tehát egyedül voltunk, legalább is én azt hittem, elpártoltak a barátok, barátnők mert nem értették meg mi is ez a zárkózottság.
Arra gondoltam jó lenne újra nyitni a világ felé és most már kiönthetem a lelkem, és végre elmesélhetem a sikertörténetet.
El is mentünk látogatóba a barátnőnk családjához akikhez amúgy is jártunk. Kicsit fáradt voltam, de jól éreztem magam. Majd indulásnál valahogy elszólta magát a barátnőm Édesanyja, hogy a férjem még akkor sem jön el a barátnőmért ha várja.

Akkor hasított belém a felismerés, hogy talán ezt a terhességet teljesen másképp éltük meg. Még én örültem hogy egyáltalán sikerült bármilyen sexuális kapcsolatot létesítenünk és a babánk lesz gondolatába elmerültem, addig a férjem eltávolodott teljesen érzelmileg. Nem vettem észre, mert úgy gondoltam azért nem piszkál, hogy pihenjek és ezért nem is mesél a munkahelyi dolgokról, hogy ne idegeskedjek.

Ez nem így volt! Másnak mesélt, mással viccelődött, mással flörtölt, mert én otthon voltam elvarázsolva, majd kisebb letargiába az idő múlásával.
Még mai napig borzalmasan fáj. 
Sokat gondolkozom rajta hol hibáztam. Arra jutottam, talán csak a saját szemszögemből néztem meg a dolgokat és az ő nehézségeire nem gondoltam. A nyakába szakadt felelőség súlyára, arra, hogy mostantól tényleg családfenntartó lesz, eddig is ő volt a fő, de ez már más lesz. HOgy számára ijesztő, jó apa lesz e. Hogy neki nem jelzik még a hormonjai mit érezzen, mit tegyen, nem súg a teste, hogy minden rendben lesz. Ő csak sodródik míg meg nem látja saját szemével kisfiát.
Szóval néhány veszekedés és kiborulásom után megbeszéltük. Eközben volt a betegség, melyből talán e miatt is gyógyultam meg olyan nehezen. Ez a fájdalom, a lelki megcsalás arra vitt, hogy fórumon kérjek tanácsot.Szerencsére sokat segítettek.

Amiben biztos vagyok, hogy egy kapcsolat nem csak s szomorúság, hanem az el nem hitt, fel nem fogott boldogság miatt is kizökkenhet az egyensúlyából. Előfordulhat hogy a partnerek közül valaki tévútra téved, nem meri félelmeit, vágyait megosztani a másikkal mert nem akarja hogy azt higgye nem örül a "siker"-nek.


Viszont a 3. fél, aki támogatást nyújt, az számomra elég érthetetlen. ebben az esetben a barátnőm volt. Nem sejtettem mi folyik a hátam mögött, mert velem nem beszélt. Aztán ugye világossá váltak a dolgok számomra. Sajnos olvastam is néhány kellemetlen mondatot. Tisztességtelennek és szánalmasnak tartom az olyan embereket, akik olyanra telepednek rá, akiknél megérzik a bizonytalanságot vagy a problémát a kapcsolatban. Sajnos ez történt, a szánalmas emberek szeretik, ha felhívhatják magukra a figyelmet az önmaguk sajnáltatásával és ha lankad a figyelmed akkor bedobnak egyből vmit, hogy el ne veszítsenek. Ebben az esetben a sexet.
Kérdem én , tisztességes az az ember, aki egy terhes nő férjének azt ecsetelgeti hogy neki hány sexuális együtlétre lenne szüksége egy héten és közben kávézni hívja. Nem az! Nem is kell hogy ismerjük ezt a nőt! De nem kell nőnek lennie, lehetne férfi is!

Én ismertem. És ismerem mai napig! A szerencse az, hogy dühöt már nem érzek, csak szánalmat és sajnálatot iránta. Volt egy közeli barátnőm, most lett egy kolléganőm, akivel dolgozni tökéletesen lehet, de nem akarom, hogy bármi köze legyen a magánéletemhez.
Talán ezután senkit nem akarom, hogy köze legyen. Vannak dolgok azt hiszem aminek családon belül kell megoldódni és nem tartoznak senki másra, normális emberi keretek között. Ezentúl így élek. Aki veszélyezteti azt kizárom! A családom mindennél fontosabb!

Betegség


Szóval lebetegedtem!
Az irodalom ugye azt írja, hogy ha terhes vagy, ne vegyél be semmi gyógyszert. Próbáljunk a természetes gyógymódokhoz nyúlni.
MI megpróbáltuk:


1. hét:
Sok folyadék: Tea,+citrom+méz
Aztán Hársfalevél tea
Aztán gyömbéres tea +méz és citrom+méz és citrom.....


Kaja:
Már ami megy: piritós jó fokhagyműsan ahogy kell, piritós jó fokhagymás padlizsánkrémmel
Husileves, krémleves zöldségből, pikáns leves
Főt krumpli sóval kis margarinnal


Egyéb módszerek: inhalálás, kamillás fürdő, fekvés melegben.


Fogyás: 200db papírzsepi, -1,5 kg.


Eredmény: nincs változás, vagyis volt láz és hőemelkedés


Hét második felében azért kezdtünk rájönni, hogy ez nem használ, makacs vmit szedtem össze ezért R beszélt a háziorvosunkkal, hogy algopyrint bevehetek, nehogy magas legyen a lázam.
Aztán R még a gyógyszertárba vett nekem sós sprayt, illetve ilyen icipici szopogatós finom édes gyöngyöket. Ez is vmi homeopátiás cucc.


Szóval tovább nyomtam az ágyat, és reménykedtem nem lesz rosszabb a helyzet és ez nem árt Olinak.
A helyzet nem változott, már mindenem be volt dugulva, recsegett ropogott.
Péntektől elkezdtem antibiotikumot szedni, mert már úgy tűnt nem hat más.
Az orrr és arcüregem a fülem minden be volt gyulladva és nem kaptam levegőt.MÉg hétfőre sem lettem sokkal jobban ezért elmentem már személyesen a háziorvoshoz, hogy hallgassa meg a tüdőm, nincs e az is begyulladva.
Szerencsére nem hallott semmit és megnyugtatott hogy ha végigszedem az antibiotikumot akkor biztosan rendbe jövök, ha mégsem majd meglátjuk.
Szerencsére ahogy teltek a napok jobban lettem. Egyre kevesebbet izzadtam a takaró alatt, már nem volt hőemelkedésem sem. PÉntekre annyira jól voltam, hogy bejöttem a munkahelyre, mert reggel itt rendelt és visszairattattam magam munkába.
Ő annyira nem örült neki, véleménye szerint még le nem megy az influenzm meg ilyen vírusos szezon otthon kéne maradnom, de hát valljuk be, mindenki pénzből él és nem mindegy mennyi fizut kapok. Meg otthon becsavarodik az ember egyedül.


Szóval így gyógyultam meg. Leírni sokkal könnyebb volt, mint a végigszenvedni.
És azóta újra dolgozom. Így sokkal gyorsabban mennek a napok, szinte repül az idő. Ez a 3. hét, hogy dolgozom, azóta is volt van egy kicsi nátha. De kezdek arra gyanakodni hogy ez az orrdugulás és folyás a terhességgel is járhat.

2016 kezdetek!

VAn az a boldoság, ami felfoghatatlan. Ez pont olyan volt számomra! Amin ha elgondolkozol te is meglepődsz, hogy valóban igaz, amiről annyit vágyakozol, de mikor megkapod hirtelen nem is tudod mit kezdj vele. Úgy gondoltam ha sikerül majd kikürtölöm a világnak és együtt örülök mindenkivel. Ezzel szemben csendben örültem, még mindig nem mertem elhinni, beleélni magam. VÁrtam az évek alatt berögződött rosszat, hogy mikor történik vmi, ami keresztbe hzza ezt az egész álmot.


Januárt 12-én mentünk az első terhesgondozásra.Nagyon izgultam, hogy minden rendben legyen. Lássam a picit, hogyan fejlődik. Tekse doki átnézte a paprjaimat. AZt tanácsolta, hogy az Inofolicot újra kezdjem el szedni, és a met-ről álljak le. Nagyon rendes volt tőle, mert azt mondta így nem szükséges elmennem az endokrinológusokhoz. Tehát spórolt nekem 12000Ft-ot.
Ezen kívül megnéztük a bébit, aki nagyon elemében volt. Mocorgot rendesen. Az egyik pillanatban olyan volt, mintha lecsúszdázott volna a hasfalamon. Hihetetlen, hogy ez az apró pici teremtmény már rendelkezett mindennel.
A doki sokat mosolygott és nagyon sokáig nézegett, mosolygott! Szeretem, hogy tud mosolyogni még ennyi baba uán is. Kedves volt nagyon, megnyugodtam, hogy jól választottam.


Ezután következett a Genetikai UH, amelyet külön szakember csinált a klinikán. Ez a vizsgálat 15 perces volt, melyből készültek 2 és 3D-s fotók. Éppen egy tanuló is bent volt, szóval kicsit nehézkesen ment de minden értékünk tökéletes volt. ÉS BIZTOSAN KIDERÜLT HOGY A MI CSÖPPSÉGÜNK FIÚ!


Így kívánjon az ember, így teljesüljön ezután minden :).


Szóval tudtuk a nemét és a nevét is. Már a kórházban eldöntöttük, ha fiú akkor Oliver.
Volt egy homér simonos póló rajtam mindig amire az volt írva hogy DOH, mint az elégedetlenséget hangutánzó szó. Ezzel viccelődtünk, hogy ha fiú akkor, Deffend Oliver Hiper lesz a neve :) ha már túlstimulálódtam.


Túl voltunk az első terhesgondozáson, ezért néhány nap sikertelen próbálkozás után a védőnőt is elértem. KIderült, hogy nem mert az esti órákban eljönni hozzánk, mert fél és én már 5-e után visszaálltam a munkába, ezért mi mentünk hozzá.
Elég furcsa volt, de kedves nagyon.INkább a lelki kapcsolatról és dolgokról beszélt, ami nekem nayon tetszett. Még csak 13 hét voltam, ezért nem volt benne biztos, hogy hallani fogja a szívhangot, de azért megpróbáltuk.
Felfeküdtem az asztalra és rámnyomta a síkosítót. Szóltam neki, hogy bal alulra nyomja mert ott lesz. ÉS ott volt! Ekkor már teljesen biztos voltam, hogy érzem a kisfiam és a héten is jól éreztük R-rel mikor odatettem a kezét.
Nagyon jó érzés volt, hogy a védőnő is meglepődött. A miénk egy különleges kapcsolat :) már most.


Az előző héten fájt a torkom, ezért hétvégén pihentem de ezen a kedden reggelen már a mandulám is. Ezért nem mentünk be dolgozni maradtunk, megreggeliztünk életemben először mekiben, aztán otthon pihentünk mert R sem volt teljesen jól.


Másnapra sajnos már rosszabbul voltam ezért maradtam otthon. .


2 hetet sikerült dolgoznom és lebetegedtem :(.


Folyt. KÖV.

Tovább 2015


A kórházban még pont egy hétig maradtam a jó hír után. MÁr minden nővér tudta és gratulált nekem. Minden nap sétálgattam a folyosón, mindig kérdezték mikor lesz a ngy nap amikor hazamehetek.
November 24 a Szülinapom volt, amit bent töltöttem. De azért ünnepeltünk kicsit. R gyakran hozott vacsit, mert a grill husira grill zöldséggel már rá sem tudtam nézni, minden nap az volt az ebéd.
Aztán 25-én kezdtem jobban érezni magam, már könnyebben mozogtam és tudtam aludni félig ülve. Ami nagy dolog volt az üléshez képest.
Az UH is azt mutatta hogy a gyomor felől kezd a víz eltávozni és kilók is. Szerda éjjel szóltam, hogy az infulzió nagyon lüktet és ki is vették nekem. Pont egy billentyűt nyomott. Már szerencsére vissza sem kellett tenni.
Az ottlétem alatt 3 szobatársam volt, megismerkedtem jó pár nővér és szülésznővel, találkoztam minden orvossal :). Legalább vmi jó is volt ebben, persze a picin kívül.
Pénteken hazamehettem. Az otthon nagyon furcsa volt. Még pihennem kellett és nem csinálhattam semmit, de végre otthon.
2 hetente kellett controllra járni és szedni továbbra is a duphastont és utrogestant, illetve inni a fehérjét.
Nagyon lassan, de kezdtem jobban lenni. Próbáltam mindig felkellni, kicsit pakolni, mozogni. A ház állapotán ez nem látszódott meg, ilyen koszos otthonunk régen volt, de elviseltem.
Év végén felmerült a kérdés, Fülöp dokitól hova tovább, ha teljesen rendbe jövök. A szomszédtól elkértem a védőnő számát, el is mentünk hozzá. Arra gondoltunk, hátha tud tanácsolni vmit hová menjünk milyen orvoshoz, milyen a körzeti kórház. A nő szimpatikus volt, de nem mondott semmi konkrétat. Elküldött az SZTK-ba beutalókért. R-rel vmin veszekedtünk előző este ezért egyedül mentem.
BOrzalmas élmény. Leüvöltötték a fejem, hogy miért nem tudom mit akarok! (nem akartam azt válaszolni, hogy azért mert nem potyogtattam még 20 gyereket).
Megcsinálták ott a vérvételt és az ekg-t, a vérvételt is csak azért mert a védőnőm megjelent és odatelefonált.
Szóval letettünk arról, hogy spórolunk és tb-n próbálok bármit is elintézni. Ezért felhívtam a klinikát és megkérdeztem a terhesgondozást. A hölgy tájékoztatott, hogy Nyéky nem vállal a klinikán terhesgondozást csak a váci utcába. Elmondta kik közül választhatok.
Másnap tanácsot kértem Vikitől, az egyik nővértől akivel jóba lettem. Ő azt avasolta válasszak lombikos dokit, így Nyekse maradt. Szóval felhívtam újra a tanácsadó hölgyet hogy még új év előtt befizessük mert változnak az árak. Optimum csomagot választottunk, aminek az ára 265000ft.


Ezután jöttek az ünnepek s örültem, hogy ezt elintéztük, illetve izgultam, hogy január 5-én megyünk Fülöphöz megint, illetve az első terhesgodozásomra Tekséhez 12-én.
5én már nem volt semmi víz a pocimba, végre eltűnt, másfél hóbnap alatt. És bejött R is először az UH-ra. LÁtta a mi kis tündérünket. LÁttunk egy fehér pöttyött a lába között, de a doki azt mondta az bármi lehet még ilyenkor. Így kezdődött a 2016-os év! Egy gyünyürű babával a pocakomban, túl a nehezén.

A kórházban




A kórházban nagyon lassan teltek a napok. A szobatársaim váltották egymást én pedig maradtam és maradtam egy olyan osztályon ahol az átlagosan eltöltött idő 3 nap. A szülészeten voltam, ahová a giganagy pocakommal végül is beillettem.
Ez csupán akkor volt kínos amikor megkérdezték hogy szültem e vagy szülni jöttem e be.
Csak annyit tudtam válaszolni, hogy még nem tartunk ott, mi még csak küzdünk, hogy egyáltalán megfoganjon.
A hasam mérete változott, de nem igazán jó irányba, minden npa reménykedtem, hogy holnap már jobb lesz. De csak nem akart eljönni az a nap. Megpróbáltam jókedvű és bizakodó maradni, de a vége felé egyre nehezebben ment már. 2-3 naponta vizsgáltak és vért vettek.
Az egyik nap sajnos arra ébredtem, hogy migrénem lesz és el is tartott 3 napig, éjjel is öleltem a wc csészét már amennyire a hasamtól ment. A bőrömön gennyes kelések jelentek meg amiknek a kinyomása annyira fájt, hogy egy idő után már nem is próbálkoztam, csak reménykedtem, hogy ez jó jel. A baba szempontjából persze.
November 11-én volt a beülti szerdán és nov 18-án kerültem be a kórházba. Aztán csütörtökre azt ígérte a doki, hogy vesznek vért amiből megnézik a hcg-t. Nagyon vártam egész nap, hogy mikor mehetek fel hozzá, de sajnos erre nem került sor.
Ezen az este kint ültem a folyosón és jött a doki, hogy sajnos nem volt ideje rám, vagyis ránk mert Kata is még mindig bent volt, de megígérte a másnapot.Á.-nak 20-én pénteken szalagavatója is volt amin sajnos így nem vehettem részt, de R közvetített mindent, azért rossz volt, hogy nem lehetek a családdal.
Pénteken megint nagyon vártam, sose vártam még ennyire vizsgálatot. Kérdezgettem a nővérkét, hogy mikor, mi van mrá hiszen én már reggel korán kelltem, zuhiztam rendbe szedtem magam.
Aztán 1 körül csak menni kellett, azt beszéltük meg R-rel szólok a dokinak hogy ne mondja mert R 1 óra alatt itt van és akkor mennénk be ketten. Ültünk vártunk a betegek mellett köntösbe, és addigra már szőrősen mint a yeti. Aztán mehettem, az öltözőben vártam vagy 10 percet, majd el ájultam leültem, felálltam. Aztán bementem és a doki rámmosolygott és nyújtotta a kezét. Esélyem nem volt, hogy sikerüljön szólni, hogy ne mondja. Gratulált!
Megöleltem, majd szét törtem, még megvizsgált a víz még meg volt a pocimban, de már gazdagabb lettem egy UH fotóval amin kicsit látszik a mi kisbabánk . Rohantam kifelé sírva, telefonáltam R.-nek hogy ne haragudjon, de nem tudtam szólni, de sikerült.
Ő pedig indult is hozzám és édes kis bébinkhez.Gyorsnak kellett is lennie a szalagavató miatt, de azért hozott a h&m-ből babazoknit. I love mum és dad felirattal. Aztán mennie kellett. De nem volt baj már nem érdekelet semmi csak, hogy SIKERÜLT! TERHES VAGYOK!

2015 visszaemlékezés

Elteltek a hetek, és eddig nem mertem leírni a történteket. Én sem mertem elhinni még mindig, hogy mi történt. Csak ültem és csendben ültem és néztem magam elé és figyeltem a testem, mi történhet odabenn.

Haladjunk csak időrendben.

Miután a beültetés megtörtént és visszakaptam az egy pirinyó kicsikémet teltek a napok itthon és számoltuk vissza őket, hogy mikor telik le a 2 hét. Aztán egyik reggel puffadtnak éreztem a pocakomat. Pontosan 1 hét telt el a beültetés óta. Úgy gondoltam keveset ittam, ezért aznap mindent beleadtam. Még mozogtam nem is volt gond, de R hazaérkezése előtt leültem és vártam őt. A hasam óriásra dagadt, én annyira nem vettem észre de R mérges volt hogy nem szóltam napközben, hogy baj van. De a hangulatommal nem volt baj.

Mérlegeltünk menjünk most este a kórházba és nincs ott az orvosom vagy reggelig kibírom-e. Ki akartam bírni reggelig. Lefeküdtünk korán. Aztán én nagy fájdalomra ébredtem í vesém leszakadt a beleim a nehezen kaptam levegőt. Szóval kijöttem a szobából, felültem és filmeztem. Úgy jobb volt. fél 1-től reggel 6-ig tv-t néztem aztán keltettem R-t, hogy ne a dugóba kelljen vezetni. Beértünk 8 előtt és vártunk. A doki nem volt. Lefeküdtem félig hátul a fotelágyban.

Aztán megjelent a sorstársam Kata. együtt voltunk leszíváson, beültetésen és most együtt fuldokoltunk, férjeinkre támaszkodva. 10 körül jött a doki, megvizsgált, DURVA volt. Éreztem nem fér belém semmi. Tele volt belül mindenem vízzel.Teljesen a tüdőmig.Tudtam ez mit jelent és milyen veszélyes, olvastam róla. ezért bent kellett maradnom a kórházban a kétségekkel együtt, vajon a baba megvan még.

Paraméterek: előző reggeli tömeg 62 kg aznapi 66,7

Hasátmérő: 87cm-re nőtt.

Tehát bent maradtam, de készültünk erre, szerencsére cucc volt nálam. Szóval már 2 dologra vártunk.

Képek a következő visszaemlékezésben.

Túl Mindenen

Már nem túl frissek az élményeim, de azért leírom időrendben mi is történt velünk.

Szóval stimulációm folytatódott, minden nap R adta a szurikat. Ő megszokta én nem egészen, de hajtott a cél, hogy minél több petém legyen és azok minél jobbak legyenek. 
A leszívásra aztán 6-án került sor. Elég ideges voltam nem tudtam mi is fog rám várni, de azért lehetett volna rosszabb is. Az altatástól nem féltem, csak a cél lebegett a szemem előtt. 

Hamarabb érkeztünk 7:15-re írták mi már 7 előtt ott voltunk. Kellemetlen volt nagyon, mert nem engedtek fel minket 7 előtt, amit máig nem értek, hogy ezt miért nem lehet kultúrátlan megoldani.

Aztán jött egy gyors EKG és utána irány a 4 emelet a jól ismert meddőségi. Itt bevezettek a szobába, ami inkább egy táborra emlékeztetett mintsem kórházra. 4-en voltunk, nem kórháza hanem alacsony fenyőágyak pléddel és egy kispárnával. Átöltöztem a hálóingbe és vártunk. R-t közben elhívták az ő "kellemetlen" vizsgálatára. Én voltam az utolsó akit a műtőbe hívtak.
Követtem a betegszállítót a műtőig, ami előtt leültetett egy kis székre és ott kellett várnom. Közben hallottam, hogy ébresztgetik az előttem lévő pácienst. És beszélik ki is jön. 
Miután ráfagytam a kisszékre, behívtak, levettem a bugyim és felfeküdte.
Aztán vénát kerestek, szúrtak és lassan aludtam is. 
A doki ott volt,de rám sem nézett, nem is szólt hozzám, ami számomra elég sértő volt. Jól esett volna néhány nyugtató szó.
aztán ébredeztem is, visszatoltak, megkérdeztem a betegszállítótót belékaroljak e mikor áttesz az ágyra, hátha úgy könnyebb neki. Letett és R ott volt mellettem. Nem kértem semmit, mondtam hogy csucsulok. Majd hirtelen feleszméltem és rákérdeztem csucsultam e már. Ezt megcsináltam 3x 5 percen belül.
Nem tudtam mennyi idő telt el, csak annyit tudtam, hogy egyre jobban fáj a hasam és érzem, hogy folyik a lábam között a vér.
Aztán nem enyhült, rettenetesen fájt, R kiment megkérdezte nem e kaphatok fájdalomcsillapítót. Azt mondták még nem telt el az altatás után annyi idő.
Majd vártunk, próbáltam a nyöszörgésemet visszafolytani és csak folyt a könnyem. Majd hoztak nekem vmi undorító sárga infulziót és egy algopirint bevehettem.
Később az infulzióról kiderült, hogy fehérje. Amit emberi vérből nyernek ki, fujjjj.

Enyhült a fájdalom és enni is tudtam, meg ittam sokat.
1 körül jöttek, hogy kimehetünk egyenként az embriológushoz.
Végre sorra kerültünk és az eredményeink ezek voltak:
11 db petesejt melyek mérete rendben volt.
5 ami -1 napos
3 ami -2 napos
és egy ami csak petezsák volt.

Aztán felöltöztem és mentünk Fülöp dokihoz hogy elmondja mi a teendő. A lényeg az volt, hogy hiperstimu állapothoz nagyon közel vagyok ezért is kaptam infulziót és sok fehérjét kell ennem, pihennem és gatoradet inni. Ha  a hiperstimu marad és rosszabbodik, nem lehet beültetés.

Ez nagyon szép eredmény volt. Nagy esélyünk volt arra hogy szerdáig elmenjünk a tenyésztésben. Aztán megígérték, hogy szombat reggel hívnak az eredményekkel.
Szombaton pontban 8-kor hívtak ahogyan megígérték. 5 petesejtünk volt ami elkezdett szépen osztódni. ami azt jelenti szerdáig várunk.
Így is volt, mentem dolgozni, hogy teljen az idő.Aztán kedd éjjel alig aludtam. Beszéltünk mindenféle variációról mi van ha 5 megmarad, akkor mennyi legyen az annyi.
Aztán szerdán, ugyanúgy 7:15 re mentünk. Felmentünk a 4-re és átöltöztem csak a szokásos, majd vártunk. Aztán jött az embriológus, hogy megnézhetjük a kicsikéinket. Akik 3-an maradtak. És ott elmondta, hogy a doktor úr szerinte ragaszkodni fog az egyhez és a többit lelehet fagyasztani. Meglepődtünk, és vártuk a dokit, hogy beszélhessünk vele, mert mint kiderült, ő dönt és akkor kell megbeszélni amikor már befeküdtem transzferre és nincs ott R. Ami nagyon nem tetszett, egyáltalán nem. Aztán, vártunk és vártunk.....
Majd 10 körül kimentünk mert R elkapta a dokit a folyosón és utána váltottunk vele pár szót. Mondta hogy ő 1-et akar mi pedig 2-t. Bent majd dönt az UH.
Aztán szólítottam is, s bementem, felfeküdtem és vártam a dokit. Végre megérkezett, nem volt beöltözve csak kesztyű. És megultrahangozott. Megkérdeztem, hogy pontosan mit is néz. A petefészkek mérete megmutatja hogyan áll a hiperstimu állapot. Elég nagyok voltak, ami azt jelentette még "veszélyben" vagyok, ezért nem engedte a 2 kicsiként visszaültetését.
Elindultunk eggyel. Tágítás, fertőtlenítés, aztán katéter, benne a kicsimmel. Majd megnézték utána nem e maradt benne. De benne maradt ezért elölről. Majd csak sikerült. A doki azt mondta jó hogy ilyen ragaszkodó. Közben elmondta hogy mi nem beszélünk már. A lábam között volt a feje kellemetlen volt úgy beszélni. De elmondta hogy nyugodt életmód, pihi feküdni nem kell. A fehérjés kaja marad és 2 hét múlva találkozunk. 
Erre mondtam neki akkor van a szülinapom. Nem nagyon reagált csak annyit hogy vagy nagyon jó vagy nagyon rossz lesz.
Aztán 12:30 körül hazajöttünk, kis pihi után.

Azóta itthon vagyok. Vannak hasi és derékfájdalmaim, de ezt bármitől lehet. 
Rettegek, hogy ott van e még a kicsikém, vagy mi van vele.Próbálom elütni az időt, mindenfélét csinálni. Most hétvégén jobb, hogy itt van R, de a hétköznapok nehezebbek lesznek az tuti.

Ez kicsit hosszú lett, de ennyi volt. most várunk...................

Tűk és "gömböcök"

Eltelt jó pár hét és nem mertem leírni a történéseket. A jó híreket is nehezen dolgozom fel, idő kell míg elhiszem őket.
Az elmúlt 4 reggel azzal telt, hogy gondolataimba meredve feküdtem az ágyan és vártam, hogy R hozza a szurikat és legyek túl rajta.
Simogattam a hasam, koncentráltam, beszéltem magamba. Próbáltam minden lehető dolgot megtenni, hogy 5*-os szálodává válljak odabent szuper wellnes részleggel, ahol a kis gömböckéim jól érzik magukat. Majd később a pici zigótánk is jól érezze magát.
Ma voltunk UH-n és nagyon jó híreket kaptunk, 4 jobbos és 8 balos, és egy picit kisebb egy pedig nagyobb, a többi csopiban van.
Szeressék is egymást mert én is szeretem őket.

Ezen a lépcsőfokon túl vagyunk, hétfőn megyünk újra, amikor úgy gondolom kiderül mikor is lesz a punkció.
Addig is hétvégén pihi és egymásra koncentrálás , a gömböcök pedig nőjjenek csak.

Úgy érzem zenét kell hallgatnom és olvasgatnom egy kicsit, meg jó illatokat csinálni és vmi finomat ennék. Hmmm, ezen még elgondolkodom.
Lehet elviszem R-t vacsorázni. VAlamivel mindenképp meg akarom lepni.

A lényeg az hogy ma boldog vagyok és ezt nem vehet el tőlem senki.
Ez csak a miénk mi harcolunk érte, útban van a mi gyerekünk és remélem meg is érkezik.

Napok, hetek, hónapok

Sok sok ilyen telt el mióta írom a blogot hol nagyobb, hol kevesebb sikerrel.  Sok mindenen mentünk keresztül, és most a cél előtt, ahogy szokás elgyengültem. Megmagyarázhatatlan, hogy miért, de a testem talán nem tudja feldolgozni ezt az ismeretlen izgatottságot.
Szeptember 28 óta fáj a hasam, hánytam többször , nem rétem mi történt.
Az elmúlt 3 év kiemelkedő napja volt. Egy olyan nap mikor semmi váratlan nem történt, mikor minden vágyam teljesült . A doki azt mondta indulhatunk., jók a hormonok.

Napra pontosan 1 év telt el, a mágikus egy év, mely alatt megküzdöttünk démonainkkal. Átváltozott a testem, és R legféltettebb részét, közkincsé tette a jó reményében. Apropó ennek is lett eredménye.
Levegőt nem kapva ültem, és nem jött ki hang a torkomon, Próbáltuk elmesélni mi történt velünk, de többre nem emlékszem, csak hogy nincs akadálya hogy elkezdjük.
Tehát várjuk a 19-ét, mert akkor jöhet az utolsó UH a stimu előtt.

És én félek, félek hogy vmi bajom van amit nem vettek észre, félek mert a testemnek egészséges boldog jeleket kellene adnia, de nem ezt teszi. És nem tudom miért ! Az emésztésem leáll, majd felturbózva újraindul, majd leáll és már a gyomrom is. rettegek orvoshoz menni, mert nem akarom, hogy bármi kiderüljön. Itthon ülök és imádkozom. És nem akarok arra számítani hogy történni fog vmi, de mégis számítok. Úgy akarok élni és itt ülni hogy felhőtlenül boldog vagyok és csak a boldog befejezést látom.
NEM AKAROK RETTEGNI! NEM AKAROM HOGY A REMÉNY RETTEGÉSSEL JÁRJON!

Újrakezdés

Egy hónappal ez előtt úgy éreztem nincs megoldás. Nem is tudom igazából mi történt, egyszerűen egy kis igazi pihenés és beszélgetés után új erőre kaptam és elkezdtem a vitaminokat megint szedni. Lassacskán jobb lett a kedvem és az augusztus hónap igazán jó hónap lett. Nem mentünk sehova jó volt az otthon melegében.

 

Az orvosokhoz is újra be vagyok jelentkezve, annyi hogy az endokrinológushoz nem volt időpont, ezért szerintem visszamegyek a klinikára Szigetihez. Írja végre le hogy mehetünk lombikra. Voltam Nyéky dokinál is és egy összenöcést talált csak. Most Fülöp fog dönteni foglalkozunk e vele vagy mehet a lombik.

Hozzá szeptember 28 megyünk. Addig megcsináltatom a vérképet, homont, meg a cuki nem vagyok semmilyen nemi és egyéb beteg tesztet. R meg megnézeti a kisfickókat, jah és hogy egy év alatt ő sem lett nemi beteg.

Aztán döntsön vki sorsomról, hogy újabb műtét vagy lombik. Csak haladjunk, mert ebbe a várakozásba már mindenki belebolondulna.

Űr

Az elmúlt hónapokban próbáltam a "kellemes" tanácsokat megfogadni, azokat a mindenkitől elhangzó szuper tanácsokat, hogy "ne stresszelj rá, hogy biztosan psichés is a baj, hogy ne görcsölj.....".
Szóval lazítottunk, újra éltem fiatal, tinédzser koromat. Voltunk koncerten, buliban, nyaraltunk 2x, voltunk sportolni , ittunk, dohányoztunk bűnöztem.......
Mindent megtettem, hogy el tudjam terelni a gondolataimat, még a már megszokott szabályaimat is kicsit félre téve.

Az eredmény?!...???

Egyáltalán nem érzem jól magam! Nem lettem könnyebb, sem lelkileg sem testileg!!! Nem találtam megnyugvást ezekben, nem kapcsolta ki az agyam semmilyen tudatmódosító alkohol, vagy stresszoldó cigaretta!!!! Ítéljenek el emiatt amit tettem, biztosan joguk is van hozzá hiszen én is elítélem magamat.
Ettől csak rosszabb és rosszabb. Olyan gödör mélyén érzem magam, ami most mocsár is lett egyben. Bármit teszek nem jobb és talán soha nem is lesz jó.
Butaság volt azt hinni, hogy ezt az űrt bármi mással lehet pótolni, mert nem lehet.

Nagyon nehéz visszazökkeni, újra gatyába rázni magamat, és megint nagyon szigorúan tartani a diétát. Megint elkezdeni edzeni, takarítani, főzni, kertészkedni kedves és odafigyelő feleségnek lenni.
Másokkal foglalkozni és nem magammal.

Nem tudom mit tegyek, mások gondjaival foglalkozni nincs erőm, a sajátomra pedig gondolni sem akarok.
Azt hiszem Zűr van az Űrben is!

Homok


Az elmúlt hetet Olaszországban töltöttük. A szerdai céges találkozón kívül nem volt más hivatalos dolgunk, szóval kihasználtuk a helyzetet és mentünk. Gyönyörű volt minden! R-nek mondtam is hhogy igazi olasz vagyok el tudnék élni paradicsomlevesen paradicsomos tésztával. Nem mintha ez lehetséges volna az IR miatt.
Sajnos étkezés szempontjából az olaszok nem valami IR barátok ezért bűnöztem is elég sokat mert úgy gondoltam megérdemlem.
Padovában szálltunk meg hétfőn aztán onnan másnap megáltunk Veronában majd Vergano következett itt 2 éjszakát alundtunk a céges buli miatt aztán tovább indultunk csütörtökön Sirmioneba és onnan pénteken Bibioneba.




Elég hosszú menet volt de mindent látni akartam amit csak lehet.
Sajnos akadtak a szokásos gondok, ami azt hiszem sosem fog megoldódni közöttünk. A libidókülönbség, és hogy R szerintem mindig úgy érzi hogy mivel ezt ő nekem adta az utat én is adjak neki érte vmit. Amit én meg nem igazán bírok elviselni ha el is várnak az ajándékért vmit. Szóval már az első este rosszul indult ezen a téren és elgé feszült volt a hangulat utána.
De a táj gyönyörű volt és rengeteget sétáltunk, ami nagyon jó volt bár néha az én lábam is fájt már.
Ami még rossz volt hogy csütörtökön elkezdett fájni a jobb oldali vesetájék. Biztos voltam benne, hogy vese,ezért hétfőn kivizsgáltattam magam de nem találtak semmit. Aztán eszembe jutott az előző endometriózisos görcs, hogy az is így indult jobb oldalt. Ezért elkezdtem kétségbeesetten kutatni, kihez menjek most. Kit hívjak fel. Már az egész jobb oldalam fájt nem csak vesetájék és jött a "pöttyözés"frown hangulatjel. Kedden őrjöngve elkeseredetten sírtam a telefonba a nővéremnek, hogy ilyen nem fordult volna elő soha ha a doktor úr élne hogy könyörögni kell hogy vizsgáljanak meg. És ő soha nem kérdőjelezte volna meg a szavahihetőségem.Nagyon hiányzik!


A baba terén mostanában sokat gondolkodom. Főleg az e heti orvosi hercehurca után. egyszerűen nem tudom hogy fogom rávenni magamat hogy megint szétszúrkáljanak és vizsgáljanak. Még mindig reménykedem hogy eljön az a csoda, nagyon reménykedem. Most úgy érzem lehet erőm sem lesz belekezdeni a lombikba :(. Ésazt hiszem R.-nek sem.

Hónapról hónapra

Úgy tűnik már egy hónapra csak 1 bejegyzés jut. Nem arról van szó hogy nem történnek dolgok. De nem érzem azt eténként hogy most kikapcs és írok. Ettől függetlenül nem szeretném abbahagyni, mert ez az egy is nagyon jó, összeszedhetem a gondolataimat és visszaolvashatom magam, hogy mi is történt.

Ami változott otthon hogy kész az ágyás, nőnek a zöldségek, ha éppen nem lyukat ás bele Kenig, és az udva ki van egyengeteve. Most füvesítübnk, locsolunk a Roli által megálmodott öntözőrendszerrel. Már nagyon sok virágot ültettem csak győzzem kivárni, hogy megnőjjenek. De remélem előbúlnak majd.

A teraszra tervezünk pavilon szerűt, de még nincsen pontos ötletünk. Majd kiderül, de a pénzünk eléggé kimerült mostanában.Elő kell szedni a rejtett tartalékokat.

A hétvégén Demjénben voltunk, ez volt a házasségi évforduló amiről írtam. Elég jól sikerült, minden téren :). Jó volt a kaja, a wellnes, a csúszda és .. Tehát minden oké, de a legjobb az vlt hogy tudtam mindeig enni és elém tették és jaj de jó volt.
Sokat pihentünk nevettünk, kikapcsoltunk. Tegnap hazafelé miziztunk és megvettem a kisebb méretű gatyóimat.:). R bíztatott így századjára csak sikerült.

Most vettem észre hogy már 1 év eltelt mióta blogolok. Remélem egy év múlva már pici tökmagról fogok írni, mindegy bent vagy kint csak legyen.
De bizakodó vagyok Adél barinőmnek is sikerült :). Dupla tökmag :).
Szóval most újúlt erővel nyomom az edzést és mindent. Hajrá!!!!!!

A kert a kert és a kert

A hétvégén gyönyörű idő volt, úgyhogy folytattuk a kertrendezést vasárnap. A szombat pedig olyan gyorsan elment, mert a szomszéd kislánynak szülinapi bulija volt ezért el kellett mennem ajándékot venni neki. R pedig közben beugrott a bauhausba. MIkor utána talákoztunk, mondta hogy lépés közben mintha érezte volna, hogy becsípődik a háta és fáj. Hát ez annyira jól sikerült hogy szombat délután ő egy jó nagyot pihizett, amíg én kitakarítottam.

Sajnos mostanában nagy a kosz, Lola a húsvéti nyuszim amit Rolitól kaptam elég sok kosszal jár és sűrűn kell takarítani mert ugye hát egy nyuszi akiből sok bogyesz jön ki. De imádom őt már odaszalad hozzám mikor kiengedem, nagyon édes.

Tehát a vasárnap :
R építette a teraszt és pedig, P-vel epret ültettem az elkészült magaságyásokba, meg ilyenek. Nagyon meleg volt, már rövidnaci és trikóban nyomultam.
A hátam jól le is égett, éreztem hogy fáj de még nem látszódott, csak estére lett durva a helyzet.
Ma lehet elmegyek megint futni a völgybe, de azon is gondolkodtam, hogy futás helyett egy kis kapálás lesz a bemelegítés aztán maj erősítő ezdés lesz inkább ma. De mág kitallom még hazaérünk.

Pénteken újra megyek 3.-os IR vizsgálatra. Próbálok nem rástresszelni, de hát nem úgy megy ez, tudod.Aztán felmegyek az osztályra elkérni az összes leletemet Csuporkához kell vinni mindent.
Jah és azt is megkrédezem, hogy a múlt évi leleteim még érvényesek e, vagy újra kell e mindent csinálnom. De valószínüleg igen.

R-rel néha így vagyunk néha úgy. De most jön a jó idő, szóval bizakodó vagyok. Már megvan a meglepi, hogy hová megyünk a házassági évfordulónkon is, szóval remélem jó lesz én nagyon várom.

De addig megpróbálok még jobban formába jönni, hogy szupi legyen a testem a fürdőruciban.:)
A változást én még mindig nem látom, de R folymatosan mondja ami sokat segít, hogy legyen erőm tovább folytatni az edzést és nem feladni.ehet nem ártana egy kis szoli sem mert hófehérkét rólam mintázták, legalább is a lábamról.

MOst irány az uzsi mert, már korog a pocim. Lehet iszom egy kis Kv.-t is. MErt azt ilyenkor lehet egy kis tejjel :).

Fotók most nincsenek, majd legközelebb pótolom.

Hogyan tovább?!

Tegnap előtt kaptam a hírt, hogy a szeretett Doki bácsim elhunyt. Kicsit furcsán jött ki mert pont április 1-el küldték, de igaz !
Sajnos azóta sem derült ki mi történt vele. Annyit írtak, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt 40 évesen.
Nagyon sírtam, még ma reggel is :(. Tegnap létrehoztam egy közösséget, ahová beírhatják az emberek a vele kapcsolatok élményiket. Olyan mintha vele elveszett volna a reményem. MIndig őt láttam magam előtt, ha arra gondoltam, hogy ne adjuk fel. Az ő hangját hallottam és az most elveszett. Nagyon fáj.
Ő az aki még a pékségben is megismert, akiről írtam és most nincs többé!

Nem is tudom elképzelni hogy nem abban a környezetben és nem ő fog vizsgálni. egyszerűen rémisztő számomra hogy idegen emberhez menjek.
Nincs még 1 ilyen orvos.

Telnek a napok, itt a tavasz

ÉS én azt vettem észre, hogy mindennel el vagyok maradva, kitört rajtam a tavaszi fáradság és feszült vagyok.
Elkezdtünk C és D vitamint szedni, de lehet magnéziumot is most be fogok iktatni, lehet az segít.
R tegnap jött haza, egész héten nem volt itthon. Én meg örlődtem egyedül magamban mert letojta a fejemet és nem igazán akart kommunikálni velem, hogy mizu vele, velük. NAgyon rosszul esett. MEgint elhanyagol engem mostanában..

A kertben tervezünk magaságyást, de győzzem kivárni, hogy kész lesz, én kételkedem ebben, már ültetni kéne, nem magaságyást csinálni, de mindegy. mAjd csak kialakul. Tehát nem fából lesz csak R kitalálta, hogy hegeszt vasból álványt és arra fúrúnk lambériát kivülről, belül pedig geotextillel ki lesz bélelbe.. Úgy Legyen!

KÖzben betonkeverő keresésben is vagyok a teraszhoz. TEgnap találtam egy olcsó, jót, de nem elvitték a szemem elől. Most keresek másikat, remélem találok, nem akarok 60000-80000ft-ot kiadni érte. Próbálok mindenen spórolni amin csak lehet.

A hónapban azt tervezem még, hogy az összegyűlt apróból fizetem ki a csekkeket és így is a számlánkon több pénz marad.

Hétvégén még fogalmam sincsen mit főzök, lehet a kertben kellene vmit, már arra gondoltam. De majd még meglátom milyen lesz a kedvem. A takarítást már feladtam, nem érdekel egyszerűen.Folyton szalad a ház.

Az edzés egész jól megy., bár tegnap kellett volna, de nagyon fáradt voltam a heti hajtástól és a vitaánktól és mindentől. A súlyom egyre jobban aggaszt amúgy, nagyon fogyni akarok, egyáltalán nem érzem magam vékonyabbnak, sőt ! És már nincs is kedvem enni, ha meg többet eszem bűntudatom an, ha nem mozgok, bűntudatom van. Elég nehéz így.
Lehet el fogok kezdeni edzeni kondiban, erősítő, gyúrús téma segg lábra. Még gondolkozom rajta a szégyellőségem miatt,de lehet rászonom magam.

MIndeközben ilyeneken jár az eszem:

2:1

Túl vagyunk, megint néhány elég nehéz heten. Szerdán R-t megműtötték a varicokelére. Eddig azt hittem annak nehéz akit műtenek, de kivülről talán még borzasztóbb cvolt. A várakozás felörli az embert.
2-re mentünk és 6kor slattyogott be a műtőbe szegénykém.
Nem engedtek be hozzá ebben a híres intézménybe, hiába kifizettünk 65eft-ot az oep támogatott műtétre.
Bunkó volt mindenki, levegőnek vettek kb ahogy ott vártam a kinti váróban R pedig a szobában tv-zett.
El akartak küldeni ami számomra hihetetlen. Ez egy műtét könyörgöm vki otthagyja a férjét és tényleg csak reggel megy vissza. Mi ez csomagmegőrző?
A lényeg hogy 7kor tolták ki a műtőből, kába volt nagyon de integetett ahogy én anni az intenzíven.
Aztán az altatóorvos csak megengedte hogy bemenjek hozzá.
Kedves pasi volt, az egészségügyben és az irodai munkában a nők szipirtyóbbak mindig.
Ott voltam vagy fél órát aztán eljöttem, nem akartam visszaélni a jóindulattal.
Át kellett parkolnom közelebbi helyre a városban,úgy voltam vele mikor eljöttem hogy majd kisírom amagm ha átparkoltam addig tartom magam. Ebből az lett hogy 1 órát köröztem mert nem volt hely minden utca engedélyes volt, borzalmas vol még a váci utcán is meg kellett fordulnom remélem nem büntetnek meg.
Szóval fél10 körül értem Hajniékhoz. Kimerülten, büdösen, izzadtan. Alig bírtam aludni az éjjel magamhoz öleltem vmi plüssbocit aztán próbáltam nem a lábadozó férjemre gondolni aki mellett nem lehetek ott.
Reggel már7re odasétáltam a klinikához. Nem engedtek be! kIakadtam, nem tudok bejutni a férjemhez. Szóval vártam csengettem vártam, elmentem boltba, vártam... Már kivoltam mikor egy ajtóval beljebb jutottam egy kijövönek köszönhetően. Aztán csak kinyitották az ajtót és felmentem.
ÉS vártam. A rendes pasi szólt hogy még készül. Aztán vagy 10 percre rá totyorogva odajtt. Odarohantam a táskájért és indultunk haza.
Aztán itthon már kicsit megkönnyebbültünk, hogy túl vagyunk mindenen.Főztem husi levest és öntött kiflit. Aztán pihiztem kicsit mert bennem annyi feszültség gyűlt össze hogy musáj volt. KImerültem az idegességben és az aggódásban.

MA már dolgozom ő pedig pihizik. Alig várom hogy hazaérjek és lássam. Borzasztóan féltem hogy történik vmi és utoljára látom. NAgyon szeretem hogy ezt megtette értem értünk és beszéltük hogy talán magáért is. De nagyon jó. SZERETEM!

Több mint egy hónap

Igen ennyi idő telt el amióta nem írtam.
Nagyon nehéz időszak ez számomra és most hogy elolvastam a legutóbbi bejegyzésem hihetetlen mennyi minden telt el azóta.

Terápiára járunk:

A karácsony és az ünnepek a kapcsolatunk szempontjából eléggé rosszul sikerült. Sajnos már eltávoltodtunk egymástól mind testileg, mind lelkileg. Mindketten bezárkóztunk a saját kis világunkba és nem engedtük be a másikat.NEm volt vita, csak a kilátástalan helyzet, a soha nem lesz baby gondolat, a kudarc, a céltalanság. Elvesztettük önbizalmunkat, nem ment a sex, már nem tudtam R.-t közel elnegdni magamhoz.
Ezért úgy döntöttem szakember kell, hiába beszéltünk róla órákat, hiába erőltettük csak rosszabb lett.
Tehát azóta járunk. Nagyon nehéz. Különböző feladatokad ad nekink, hogy újra becsempészük az izgalmakat az ellaposodott kapcsolatunkba. De ezek néha szívfacsaróak.
Már nagyon hiányzik a férjem. Olyan mintha védtelen lennék. Vagy pucér. Egyáltalán nem érzem magam biztonságban.
KÜlön kell aludnunk és ezt nehezen viselem. No sex! Ami azt hittem nem probléma mert én olyat úgysem akarok, hát ezt most megcáfoltam.
Valahogy annyi a probléma hogy a megszokott heélyektől és szituációktól sexuálisan szorongok. HOgy a kudarcok mélyen belémvésődtek és ezért ha oda kerül a sor akkor rámtör a félelem. HOgy mi van ha most sem sikerült mi van ha mégsem akarom.....
Tehát ez van haladunk de nagyon lassan és én nem tudom meddig tudok még kitartani. Eléggé elfogyott az erőm.
Aminek nagy részét az veszi el hogy R-t vidítsam, mert nem képes összeszedni magát.

Folyamatosak a vizsgálatok:

Nem emlékszem leírtam e az endokrinológust akit felkerestünk az idióta klinikai helyett. Az a lényeg hogy kiadta nekem, hogy genetikai vizsgálatot kell csinálnom, hogy van e emlőrák hajlamom. Onkológiai vizsgálat kell az anyajegyeimről.Vérkép kell! De ezt meg is csinálták ott helyben. Pajzsmirigy ultrahang kellett, de ez is megvan.
Jah és fogyni 5 kilót és séátlni sokat.

A börgyógyászaton kivül mindennel megvagyok. De erre csak március 17-re kaptam időpontot. De akkor 2 legyet ütök egy csapásra, mert fogászatra is megyek ugyanoda.

 Közben R újra elment egy speerma és hereviszér vizsgálatra. Meg is uhzták neki. Ez a doki azt mondta ő látja értelmét megműtetni. Lehetséges hogy javulni fog ha az FSH érték 7 alatti.
Utaána néztem mi si ez és azt találtam az FSH ha 7 felett van férfiakban akkor az azt jelenti, hogy vele született rendelenesség hogy nincs elég sejt. De szerencsére 4 lett és így van remény. De meg kell műttetnie. Most kerestünk egy másik dokit is mert R-nek tetszik az az egynapos sebészet.
Nekem nem szimpik.

ÉN tegnapelőtt voltam a kedvenc Lázár dokimnál. Nagyon sokan voltak. 8an voltak előttem pedig időpontra mentem. Hihetetlen. Hát igen a jó orvos az ilyen. De nagyon kedves volt velem. Végigvizsgált mindenemet.  MEgnyugtatott hogxy ha anyában nem találtak genetikai hajlamot akkor bennem sincs. És megbeszéltük ha erősödnek a hasi fájdalmaim akkor felnyit megnéz. MErt igen vagy a stressz vagy az endo miatt fáj a pocim mostanában. Aminek nagyon nem örülünk.

Szóval ennyi ez kevésnek tünik, de feldolgozni nagyon nehéz. Nem sok dolog van most az életünkben ami kimozdít és felvidit.

Remélem ez megváltozik majd azért. Bár ma reggel betegen ébredtem, szóval irány a doki délután mielőtt kiüt az influenza. Már fájnak a végtagjaim szóval valószínű az lesz.

Nyilvánosság

Régóta nem írtam a történtekről. Nem azért mert már nincs mit, sőt egyre több minden van ami nyomja az ember lelkét, ha nem éri el a célját,de úgy érzem ezek már túlságosan súlyos dolgok. Sokszor súlyosak ahhoz hogy egyből meg tudjam fogalmazni és ki tudjam írni magamból vagy ahhoz súlyos hogy nyilvánosan olvashassa bárki.

Az elmúlt hónapban is volt olyan bejegyzésem mely elkeseredésemben felkavaró lehetett ezért úgy döntöttem, barátnőm poppyfieldhez hasonlóan én is priváttá teszem a blogom.
Túlságosan nagy a kísértés hogy már az írásaimat is úgy fogalmazzam azok ne legyenek sértőek, felkavaróak vagy egyéb negatív érzelmet kiváltóak az emberekből.

Erre nem akarok koncentrálni csak akarom hogy áradjanak ki belőlem a rossz érzések és negatív gondolatok, a nélkül hogy meg akarnék bántani bárkit vagy megbántanék bárkit.

Ezért most búcsozom, talán ha céljaimat elérem majd nyilvánossá teszem, de addig is Viszlát!