A kórházban




A kórházban nagyon lassan teltek a napok. A szobatársaim váltották egymást én pedig maradtam és maradtam egy olyan osztályon ahol az átlagosan eltöltött idő 3 nap. A szülészeten voltam, ahová a giganagy pocakommal végül is beillettem.
Ez csupán akkor volt kínos amikor megkérdezték hogy szültem e vagy szülni jöttem e be.
Csak annyit tudtam válaszolni, hogy még nem tartunk ott, mi még csak küzdünk, hogy egyáltalán megfoganjon.
A hasam mérete változott, de nem igazán jó irányba, minden npa reménykedtem, hogy holnap már jobb lesz. De csak nem akart eljönni az a nap. Megpróbáltam jókedvű és bizakodó maradni, de a vége felé egyre nehezebben ment már. 2-3 naponta vizsgáltak és vért vettek.
Az egyik nap sajnos arra ébredtem, hogy migrénem lesz és el is tartott 3 napig, éjjel is öleltem a wc csészét már amennyire a hasamtól ment. A bőrömön gennyes kelések jelentek meg amiknek a kinyomása annyira fájt, hogy egy idő után már nem is próbálkoztam, csak reménykedtem, hogy ez jó jel. A baba szempontjából persze.
November 11-én volt a beülti szerdán és nov 18-án kerültem be a kórházba. Aztán csütörtökre azt ígérte a doki, hogy vesznek vért amiből megnézik a hcg-t. Nagyon vártam egész nap, hogy mikor mehetek fel hozzá, de sajnos erre nem került sor.
Ezen az este kint ültem a folyosón és jött a doki, hogy sajnos nem volt ideje rám, vagyis ránk mert Kata is még mindig bent volt, de megígérte a másnapot.Á.-nak 20-én pénteken szalagavatója is volt amin sajnos így nem vehettem részt, de R közvetített mindent, azért rossz volt, hogy nem lehetek a családdal.
Pénteken megint nagyon vártam, sose vártam még ennyire vizsgálatot. Kérdezgettem a nővérkét, hogy mikor, mi van mrá hiszen én már reggel korán kelltem, zuhiztam rendbe szedtem magam.
Aztán 1 körül csak menni kellett, azt beszéltük meg R-rel szólok a dokinak hogy ne mondja mert R 1 óra alatt itt van és akkor mennénk be ketten. Ültünk vártunk a betegek mellett köntösbe, és addigra már szőrősen mint a yeti. Aztán mehettem, az öltözőben vártam vagy 10 percet, majd el ájultam leültem, felálltam. Aztán bementem és a doki rámmosolygott és nyújtotta a kezét. Esélyem nem volt, hogy sikerüljön szólni, hogy ne mondja. Gratulált!
Megöleltem, majd szét törtem, még megvizsgált a víz még meg volt a pocimban, de már gazdagabb lettem egy UH fotóval amin kicsit látszik a mi kisbabánk . Rohantam kifelé sírva, telefonáltam R.-nek hogy ne haragudjon, de nem tudtam szólni, de sikerült.
Ő pedig indult is hozzám és édes kis bébinkhez.Gyorsnak kellett is lennie a szalagavató miatt, de azért hozott a h&m-ből babazoknit. I love mum és dad felirattal. Aztán mennie kellett. De nem volt baj már nem érdekelet semmi csak, hogy SIKERÜLT! TERHES VAGYOK!