Tűk és "gömböcök"

Eltelt jó pár hét és nem mertem leírni a történéseket. A jó híreket is nehezen dolgozom fel, idő kell míg elhiszem őket.
Az elmúlt 4 reggel azzal telt, hogy gondolataimba meredve feküdtem az ágyan és vártam, hogy R hozza a szurikat és legyek túl rajta.
Simogattam a hasam, koncentráltam, beszéltem magamba. Próbáltam minden lehető dolgot megtenni, hogy 5*-os szálodává válljak odabent szuper wellnes részleggel, ahol a kis gömböckéim jól érzik magukat. Majd később a pici zigótánk is jól érezze magát.
Ma voltunk UH-n és nagyon jó híreket kaptunk, 4 jobbos és 8 balos, és egy picit kisebb egy pedig nagyobb, a többi csopiban van.
Szeressék is egymást mert én is szeretem őket.

Ezen a lépcsőfokon túl vagyunk, hétfőn megyünk újra, amikor úgy gondolom kiderül mikor is lesz a punkció.
Addig is hétvégén pihi és egymásra koncentrálás , a gömböcök pedig nőjjenek csak.

Úgy érzem zenét kell hallgatnom és olvasgatnom egy kicsit, meg jó illatokat csinálni és vmi finomat ennék. Hmmm, ezen még elgondolkodom.
Lehet elviszem R-t vacsorázni. VAlamivel mindenképp meg akarom lepni.

A lényeg az hogy ma boldog vagyok és ezt nem vehet el tőlem senki.
Ez csak a miénk mi harcolunk érte, útban van a mi gyerekünk és remélem meg is érkezik.

Napok, hetek, hónapok

Sok sok ilyen telt el mióta írom a blogot hol nagyobb, hol kevesebb sikerrel.  Sok mindenen mentünk keresztül, és most a cél előtt, ahogy szokás elgyengültem. Megmagyarázhatatlan, hogy miért, de a testem talán nem tudja feldolgozni ezt az ismeretlen izgatottságot.
Szeptember 28 óta fáj a hasam, hánytam többször , nem rétem mi történt.
Az elmúlt 3 év kiemelkedő napja volt. Egy olyan nap mikor semmi váratlan nem történt, mikor minden vágyam teljesült . A doki azt mondta indulhatunk., jók a hormonok.

Napra pontosan 1 év telt el, a mágikus egy év, mely alatt megküzdöttünk démonainkkal. Átváltozott a testem, és R legféltettebb részét, közkincsé tette a jó reményében. Apropó ennek is lett eredménye.
Levegőt nem kapva ültem, és nem jött ki hang a torkomon, Próbáltuk elmesélni mi történt velünk, de többre nem emlékszem, csak hogy nincs akadálya hogy elkezdjük.
Tehát várjuk a 19-ét, mert akkor jöhet az utolsó UH a stimu előtt.

És én félek, félek hogy vmi bajom van amit nem vettek észre, félek mert a testemnek egészséges boldog jeleket kellene adnia, de nem ezt teszi. És nem tudom miért ! Az emésztésem leáll, majd felturbózva újraindul, majd leáll és már a gyomrom is. rettegek orvoshoz menni, mert nem akarom, hogy bármi kiderüljön. Itthon ülök és imádkozom. És nem akarok arra számítani hogy történni fog vmi, de mégis számítok. Úgy akarok élni és itt ülni hogy felhőtlenül boldog vagyok és csak a boldog befejezést látom.
NEM AKAROK RETTEGNI! NEM AKAROM HOGY A REMÉNY RETTEGÉSSEL JÁRJON!