Nehéz helyzet, amiről nem mesélnek

Sokáig gondolkodtam megírjam e ezt a bejegyzést. Azért is nem haladtam a bloggal mert végig ez járt az agyamban. Végül arra jutottam, ha kihagynám akkor nem lenne teljes a történetünk.

A gyerek utáni vágy sok mindenre felkészít. Sokszor eszünkbe jut nekünk meddő pároknak, hogy vajon kibírja e a kapcsolatunk az örökös harcot. A vizsgálatokat, a kilátástalanságot, az idő múlását, a pénz "múlását", a gyógyszereket, műtéteket, kezeléseket.

Sokszor eszünkbe jut egy rosszabb napon, hogy mi van ha jobb döntés ha tovább nem próbálkozunk, vagy ha mással próbálkozunk. Ha megadjuk az esélyt a párunknak, szerelmünknek, hogy mással kiteljesülhessen a vágya és teljes életet élhessen . Mert mindenkinek eszébe jut, hogy ez a sors, hogy Nekünk Kettőnknek nem lehet közös jövőnk.

Miután többször felmerül ez a gondolat bennünk azt hiszem, utána jön az elhatározás, hogy akkor a távolodást választjuk vagy a lehetetlenhez is ragaszkodva kitartunk egymás mellett.
Talán embertípus is vállogatja, ki mit választ, de én mindig olyannak tartottam magam aki ahhoz jobban ragaszkodik amit úgy érez elveszíthet vagy  netán nem lehet az övé.

De mi történik a siker után? Mi történik, ha megkaptuk amit akarunk?

Erről nem igazán írnak  sehol csak a küzdelmek nehézségeiről.

Mikor kiderült, hogy Oli sikerült, és beköltözött a pocimba, még el sem mertük hinni. Legalább is én számomra felfoghatatlan volt. Van, hogy még most is 24.hétben is rácsoldálkozom, jééé tényleg terhes vagyok.

Már előtte sokat gondolkoztam azon, hogy mi lesz, ha teherbe esem és megszűnik létezni az amúgy is gyér sexuális életünk. Úgy éreztem a hiperstimuláció után, hogy még szerencsésnek is mondhatom magamat, mert az első trimeszter számomra libidónövekedéssel járt. Aztán ahogy teltek a napok és egyedül voltam otthon, úgy jött rám a letargikus hangulat, úgy csökkent a vágy.

Szerettem volna emberek közé menni, kimozdulni, de nem igazán volt kivel. a kezelés végén már egymáson kivül eltávolodtunk mindenkitől. Úgy éreztem ezt senki nem értheti meg, csak aki végigcsinálja és ha mesélek róla talán elkap egy sírógörcs ami sosem marad abba.
Tehát egyedül voltunk, legalább is én azt hittem, elpártoltak a barátok, barátnők mert nem értették meg mi is ez a zárkózottság.
Arra gondoltam jó lenne újra nyitni a világ felé és most már kiönthetem a lelkem, és végre elmesélhetem a sikertörténetet.
El is mentünk látogatóba a barátnőnk családjához akikhez amúgy is jártunk. Kicsit fáradt voltam, de jól éreztem magam. Majd indulásnál valahogy elszólta magát a barátnőm Édesanyja, hogy a férjem még akkor sem jön el a barátnőmért ha várja.

Akkor hasított belém a felismerés, hogy talán ezt a terhességet teljesen másképp éltük meg. Még én örültem hogy egyáltalán sikerült bármilyen sexuális kapcsolatot létesítenünk és a babánk lesz gondolatába elmerültem, addig a férjem eltávolodott teljesen érzelmileg. Nem vettem észre, mert úgy gondoltam azért nem piszkál, hogy pihenjek és ezért nem is mesél a munkahelyi dolgokról, hogy ne idegeskedjek.

Ez nem így volt! Másnak mesélt, mással viccelődött, mással flörtölt, mert én otthon voltam elvarázsolva, majd kisebb letargiába az idő múlásával.
Még mai napig borzalmasan fáj. 
Sokat gondolkozom rajta hol hibáztam. Arra jutottam, talán csak a saját szemszögemből néztem meg a dolgokat és az ő nehézségeire nem gondoltam. A nyakába szakadt felelőség súlyára, arra, hogy mostantól tényleg családfenntartó lesz, eddig is ő volt a fő, de ez már más lesz. HOgy számára ijesztő, jó apa lesz e. Hogy neki nem jelzik még a hormonjai mit érezzen, mit tegyen, nem súg a teste, hogy minden rendben lesz. Ő csak sodródik míg meg nem látja saját szemével kisfiát.
Szóval néhány veszekedés és kiborulásom után megbeszéltük. Eközben volt a betegség, melyből talán e miatt is gyógyultam meg olyan nehezen. Ez a fájdalom, a lelki megcsalás arra vitt, hogy fórumon kérjek tanácsot.Szerencsére sokat segítettek.

Amiben biztos vagyok, hogy egy kapcsolat nem csak s szomorúság, hanem az el nem hitt, fel nem fogott boldogság miatt is kizökkenhet az egyensúlyából. Előfordulhat hogy a partnerek közül valaki tévútra téved, nem meri félelmeit, vágyait megosztani a másikkal mert nem akarja hogy azt higgye nem örül a "siker"-nek.


Viszont a 3. fél, aki támogatást nyújt, az számomra elég érthetetlen. ebben az esetben a barátnőm volt. Nem sejtettem mi folyik a hátam mögött, mert velem nem beszélt. Aztán ugye világossá váltak a dolgok számomra. Sajnos olvastam is néhány kellemetlen mondatot. Tisztességtelennek és szánalmasnak tartom az olyan embereket, akik olyanra telepednek rá, akiknél megérzik a bizonytalanságot vagy a problémát a kapcsolatban. Sajnos ez történt, a szánalmas emberek szeretik, ha felhívhatják magukra a figyelmet az önmaguk sajnáltatásával és ha lankad a figyelmed akkor bedobnak egyből vmit, hogy el ne veszítsenek. Ebben az esetben a sexet.
Kérdem én , tisztességes az az ember, aki egy terhes nő férjének azt ecsetelgeti hogy neki hány sexuális együtlétre lenne szüksége egy héten és közben kávézni hívja. Nem az! Nem is kell hogy ismerjük ezt a nőt! De nem kell nőnek lennie, lehetne férfi is!

Én ismertem. És ismerem mai napig! A szerencse az, hogy dühöt már nem érzek, csak szánalmat és sajnálatot iránta. Volt egy közeli barátnőm, most lett egy kolléganőm, akivel dolgozni tökéletesen lehet, de nem akarom, hogy bármi köze legyen a magánéletemhez.
Talán ezután senkit nem akarom, hogy köze legyen. Vannak dolgok azt hiszem aminek családon belül kell megoldódni és nem tartoznak senki másra, normális emberi keretek között. Ezentúl így élek. Aki veszélyezteti azt kizárom! A családom mindennél fontosabb!