A hét úgy érzem olyan hosszú volt mintha egy hónap telt volna el. Hihetetlen, hogy Anya csak pár napja ment el.Pontosabban szerdán.
De már az a nap olyan hosszú volt, hogy az elképesztő.
A főnök a munkahelyen olyan követelésekkel állt elő kedden délután a termelési osztály felé, hogy ebben segítenünk kellett Nekünk műszaki osztálynak.
Sajnos kedden a kollégám barátnőjének autóbalesete volt, ezért nem volt más választásom, mint az elhatározásom ellenére le kellett mennem a termelésbe irányítani.
Ez sajnos azzal járt hogy estére már jártányi erőm nem volt, de hasgörcseim ezzel ellenben voltak. Nem is akár milyen. A kocsiban remegett a lábam hazafelé a fájdalomtól, a fájdalomcsillapítók nem segítettek. Éjjel az ágyban izzadtam a fájdalomtól és csak reménykedtem hogy elmúlik és nem kell az RK ambulanciájára mennünk.
A kimerültségtől és sírástól csak sikerült elaludnom, aztán reggel még mindig feszítő hassal ébredtem.
Tehát pihentem, amit nem tudtam Anya ugyan segített rendet tenni, de a sürgő forgó életben ez max egy napig tart. Tehát pakolásztam, nagyon lassan, piciket.
Szombat reggel, vagyis tegnap már elég jól voltam gyorsan megfőztem a chilis babot amire már nem volt erőm.
Aztán elmentünk bevásárolni, mert már kifogyott minden.
Ezután megebédeltünk és elmentünk együtt, Á,R és én a Mamához felköszönteni és elindultunk az ikeába Á-nak íróasztal, komódot a mamának ágyat venni.
Egész du.-n úton voltunk. Estére kifáradtunk, és nem találtunk sem íróasztalt, sem ágyat.
Este pihiztünk, éjjel nagyon nehezen aludtam el, de végre itt a reggel.
Ami borult de nem esik, pont olyan mint a kedvem, nem tudom hogy szomorú vagy vidám. Fáradt vagy friss. Még nem tértem magamhoz teljesen.
MA pakoljuk végre helyre a dolgokat, ruhák, szekrények ilyesmi. Nagyon várom már, hogy minden a helyére kerüljön és nem csak a házunkban. De az életünkben is nagyon jó volna. Csak egyetlen űrt kellene kitöltenünk és minden rendben lenne.De mikor érünk már oda?!!?!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése