A múlt

Nem tudtam hogyan  is kezdjem el....nem szerettem volna sokat a múltról beszélni, mert úgy érzem akkor nem sikerülne a jelenre, jövőre koncentrálnom. Pedig ez a kitűzött feladatom:

“Sosem tudhatod milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel eredményük sem lesz.” (Mahatma Gandhi)

Nem kívánok sokat beszélni róla, csupán talán 2 bejegyzést, remélem később örömmel fogok a múltról is beszélni, ha már elértem a kitűzött célt: csak1baba :)

Hogy is történt...

http://endomarcius.hu/endomarciushu/endosztorik


"Elolvastam mindenki történetét , sokat megkönnyeztem hol az öröm, hol a bánat, együttérzés miatt és talán egy kicsit néha a tehetetlen harag is közrejátszott.
Ugyanezek az érzések kavarognak bennem, ha erre a betegségre gondolok. így 27 évesen egyet biztosan tudok, jó hogy tudom az okokat!
Úgy gondolom magamról, hogy mindig is egy erős egyéniség voltam, sportos, „kemény” csaj, aki megtanulta visszafogni érzéseit, nem mutatni a fájdalmat, gondokat. Hogyan is mutathatná az ember, ha műszaki pályán dolgozik férfiak között.
Tinédzserkoromtól folyamatosan jártam nőgyógyászati vizsgálatokra, a családunkban több nő is megküzdött a rákkal, ezért is jobban odafigyeltem erre. DE egy nőgyógyász sem említette ezt a betegséget és hogy mivel is jár ez. A szexuális együttlétek számomra mindig is fájdalmasak voltak, kevés alkalom volt mikor örömet szerzett. De ezt a panaszomat az orvosok természetesnek tartották, így én is úgy álltam hozzá hogy ez a természetes és többet nem is „ nyavalyogtam”.
Teltek az évek, elvégeztem az egyetemet, munkába álltam, mindezt egy férfivel az oldalamon, akivel sokszor nagyon nehéz volt a folyamatos fájdalmaim miatt. Végigjártuk a poklot, „kivel van a baj, miért nem kívánsz, miért fáj neked… mondatok hangzottak el egy - egy vita kapcsán, de azért kitartottunk egymás mellett. Aztán 2012 júniusában, mikor már fél éve próbálkoztunk a babával, de nem jött össze egy menses előtt olyan görcseim voltak, hogy már nem bírtam munkába menni. Ekkor tetőzött a hónapról hónapra erősödő fájdalmam. A derekam is fájt így először vesegörcsre gyanakodtam. A sebészeti ügyeletről kihajítottak, ellátni sem akartak, aztán nagy nehezen kaptam injekciós fájdalom csillapítást és beutalót ultrahangra, és persze nem találtak semmit. Mindent elvittem a háziorvoshoz, az is azt mondta biztos homok vagy ilyesmi pihenjek. Nem bírtam ebbe belenyugodni, még ezen az este felhívtam a nőgyógyászomat Dr. Lázár Leventét, ő 2 napra rá éjjel 10 órakor tudott csak fogadni.
Akkor, ott borzasztó fájdalmakat éltem át, de a dokim pontos diagnózist nem tudott megállapítani, csak gyulladást látott a jobb petefészkemnél. Közölte velem, hogy hívja a Sote1.-et és azonnal irány oda. Nem mehetek haza a magán rendelőjéből. Így is tettünk 2 napra rá meg is műtött laparoszkópiával, a diagnózis: endometriózis volt.
Előtte nem is hallottam erről a betegségről, így mindent elmagyarázott részletesen, nagyon kedves volt, köszönöm neki.
Ekkor minden összeállt:
- a hasi fájdalmak (szúró érzés, görcsök, székrekedés, folyamatos puffadás)
- erős fejgörcsök
- hányinger
- fájdalmas közösülés
- visszatérő fertőzések…
Borzasztóan dühös voltam erre a valamire, hogy hány alkalom volt mikor e miatt vitáztam a férjemmel, hány alkalom volt mikor elrontotta a napomat, hetemet, feszélyezett…, és csalódott voltam mert azt éreztem nem vagyok teljes nő, nem vagyok elég jó, nem vagyok ugyanaz…
A műtét után otthon egyedül volt időm sírni, átgondolni mindent és kutatni. Megtudni hogy nem vagyok egyedül, ami kicsit segített az állapotomon. A felépülés után 3 hónap Visanne következett, ami megint nem volt könnyű. Hőhullám, izzadás, hajhullás, pattanások, súlyemelkedés, több dologgal ezekkel ma is küzdök, de kitartok.
Lázár doki azt javasolta, hogy míg én szedem a gyógyszer addig a férjem is nézesse meg magát, hogy ha vége a kezelésnek, belevághassunk újra a babába.
Visszatértünk a gyógyszeres kezelésem után, sajnos nem jó hírrel. A férjemnél is gondok adódtak, így csak a lombik maradt számunkra is. Nálam pedig sajnos műtéti összenövés keletkezett a hasamban.
A Kaáliba mentünk, kezdjük a vizsgálatokat, leghamarabb október a beültetés. De kitartunk, egymást erősítjük!
Én csak úgy tudom elfogadni ezt az egészet, hogy biztosan ezért találtunk így egymásra, ennek így kellett lennie! Ez a mi történetünk."

---