A kórházban




A kórházban nagyon lassan teltek a napok. A szobatársaim váltották egymást én pedig maradtam és maradtam egy olyan osztályon ahol az átlagosan eltöltött idő 3 nap. A szülészeten voltam, ahová a giganagy pocakommal végül is beillettem.
Ez csupán akkor volt kínos amikor megkérdezték hogy szültem e vagy szülni jöttem e be.
Csak annyit tudtam válaszolni, hogy még nem tartunk ott, mi még csak küzdünk, hogy egyáltalán megfoganjon.
A hasam mérete változott, de nem igazán jó irányba, minden npa reménykedtem, hogy holnap már jobb lesz. De csak nem akart eljönni az a nap. Megpróbáltam jókedvű és bizakodó maradni, de a vége felé egyre nehezebben ment már. 2-3 naponta vizsgáltak és vért vettek.
Az egyik nap sajnos arra ébredtem, hogy migrénem lesz és el is tartott 3 napig, éjjel is öleltem a wc csészét már amennyire a hasamtól ment. A bőrömön gennyes kelések jelentek meg amiknek a kinyomása annyira fájt, hogy egy idő után már nem is próbálkoztam, csak reménykedtem, hogy ez jó jel. A baba szempontjából persze.
November 11-én volt a beülti szerdán és nov 18-án kerültem be a kórházba. Aztán csütörtökre azt ígérte a doki, hogy vesznek vért amiből megnézik a hcg-t. Nagyon vártam egész nap, hogy mikor mehetek fel hozzá, de sajnos erre nem került sor.
Ezen az este kint ültem a folyosón és jött a doki, hogy sajnos nem volt ideje rám, vagyis ránk mert Kata is még mindig bent volt, de megígérte a másnapot.Á.-nak 20-én pénteken szalagavatója is volt amin sajnos így nem vehettem részt, de R közvetített mindent, azért rossz volt, hogy nem lehetek a családdal.
Pénteken megint nagyon vártam, sose vártam még ennyire vizsgálatot. Kérdezgettem a nővérkét, hogy mikor, mi van mrá hiszen én már reggel korán kelltem, zuhiztam rendbe szedtem magam.
Aztán 1 körül csak menni kellett, azt beszéltük meg R-rel szólok a dokinak hogy ne mondja mert R 1 óra alatt itt van és akkor mennénk be ketten. Ültünk vártunk a betegek mellett köntösbe, és addigra már szőrősen mint a yeti. Aztán mehettem, az öltözőben vártam vagy 10 percet, majd el ájultam leültem, felálltam. Aztán bementem és a doki rámmosolygott és nyújtotta a kezét. Esélyem nem volt, hogy sikerüljön szólni, hogy ne mondja. Gratulált!
Megöleltem, majd szét törtem, még megvizsgált a víz még meg volt a pocimban, de már gazdagabb lettem egy UH fotóval amin kicsit látszik a mi kisbabánk . Rohantam kifelé sírva, telefonáltam R.-nek hogy ne haragudjon, de nem tudtam szólni, de sikerült.
Ő pedig indult is hozzám és édes kis bébinkhez.Gyorsnak kellett is lennie a szalagavató miatt, de azért hozott a h&m-ből babazoknit. I love mum és dad felirattal. Aztán mennie kellett. De nem volt baj már nem érdekelet semmi csak, hogy SIKERÜLT! TERHES VAGYOK!

2015 visszaemlékezés

Elteltek a hetek, és eddig nem mertem leírni a történteket. Én sem mertem elhinni még mindig, hogy mi történt. Csak ültem és csendben ültem és néztem magam elé és figyeltem a testem, mi történhet odabenn.

Haladjunk csak időrendben.

Miután a beültetés megtörtént és visszakaptam az egy pirinyó kicsikémet teltek a napok itthon és számoltuk vissza őket, hogy mikor telik le a 2 hét. Aztán egyik reggel puffadtnak éreztem a pocakomat. Pontosan 1 hét telt el a beültetés óta. Úgy gondoltam keveset ittam, ezért aznap mindent beleadtam. Még mozogtam nem is volt gond, de R hazaérkezése előtt leültem és vártam őt. A hasam óriásra dagadt, én annyira nem vettem észre de R mérges volt hogy nem szóltam napközben, hogy baj van. De a hangulatommal nem volt baj.

Mérlegeltünk menjünk most este a kórházba és nincs ott az orvosom vagy reggelig kibírom-e. Ki akartam bírni reggelig. Lefeküdtünk korán. Aztán én nagy fájdalomra ébredtem í vesém leszakadt a beleim a nehezen kaptam levegőt. Szóval kijöttem a szobából, felültem és filmeztem. Úgy jobb volt. fél 1-től reggel 6-ig tv-t néztem aztán keltettem R-t, hogy ne a dugóba kelljen vezetni. Beértünk 8 előtt és vártunk. A doki nem volt. Lefeküdtem félig hátul a fotelágyban.

Aztán megjelent a sorstársam Kata. együtt voltunk leszíváson, beültetésen és most együtt fuldokoltunk, férjeinkre támaszkodva. 10 körül jött a doki, megvizsgált, DURVA volt. Éreztem nem fér belém semmi. Tele volt belül mindenem vízzel.Teljesen a tüdőmig.Tudtam ez mit jelent és milyen veszélyes, olvastam róla. ezért bent kellett maradnom a kórházban a kétségekkel együtt, vajon a baba megvan még.

Paraméterek: előző reggeli tömeg 62 kg aznapi 66,7

Hasátmérő: 87cm-re nőtt.

Tehát bent maradtam, de készültünk erre, szerencsére cucc volt nálam. Szóval már 2 dologra vártunk.

Képek a következő visszaemlékezésben.

Túl Mindenen

Már nem túl frissek az élményeim, de azért leírom időrendben mi is történt velünk.

Szóval stimulációm folytatódott, minden nap R adta a szurikat. Ő megszokta én nem egészen, de hajtott a cél, hogy minél több petém legyen és azok minél jobbak legyenek. 
A leszívásra aztán 6-án került sor. Elég ideges voltam nem tudtam mi is fog rám várni, de azért lehetett volna rosszabb is. Az altatástól nem féltem, csak a cél lebegett a szemem előtt. 

Hamarabb érkeztünk 7:15-re írták mi már 7 előtt ott voltunk. Kellemetlen volt nagyon, mert nem engedtek fel minket 7 előtt, amit máig nem értek, hogy ezt miért nem lehet kultúrátlan megoldani.

Aztán jött egy gyors EKG és utána irány a 4 emelet a jól ismert meddőségi. Itt bevezettek a szobába, ami inkább egy táborra emlékeztetett mintsem kórházra. 4-en voltunk, nem kórháza hanem alacsony fenyőágyak pléddel és egy kispárnával. Átöltöztem a hálóingbe és vártunk. R-t közben elhívták az ő "kellemetlen" vizsgálatára. Én voltam az utolsó akit a műtőbe hívtak.
Követtem a betegszállítót a műtőig, ami előtt leültetett egy kis székre és ott kellett várnom. Közben hallottam, hogy ébresztgetik az előttem lévő pácienst. És beszélik ki is jön. 
Miután ráfagytam a kisszékre, behívtak, levettem a bugyim és felfeküdte.
Aztán vénát kerestek, szúrtak és lassan aludtam is. 
A doki ott volt,de rám sem nézett, nem is szólt hozzám, ami számomra elég sértő volt. Jól esett volna néhány nyugtató szó.
aztán ébredeztem is, visszatoltak, megkérdeztem a betegszállítótót belékaroljak e mikor áttesz az ágyra, hátha úgy könnyebb neki. Letett és R ott volt mellettem. Nem kértem semmit, mondtam hogy csucsulok. Majd hirtelen feleszméltem és rákérdeztem csucsultam e már. Ezt megcsináltam 3x 5 percen belül.
Nem tudtam mennyi idő telt el, csak annyit tudtam, hogy egyre jobban fáj a hasam és érzem, hogy folyik a lábam között a vér.
Aztán nem enyhült, rettenetesen fájt, R kiment megkérdezte nem e kaphatok fájdalomcsillapítót. Azt mondták még nem telt el az altatás után annyi idő.
Majd vártunk, próbáltam a nyöszörgésemet visszafolytani és csak folyt a könnyem. Majd hoztak nekem vmi undorító sárga infulziót és egy algopirint bevehettem.
Később az infulzióról kiderült, hogy fehérje. Amit emberi vérből nyernek ki, fujjjj.

Enyhült a fájdalom és enni is tudtam, meg ittam sokat.
1 körül jöttek, hogy kimehetünk egyenként az embriológushoz.
Végre sorra kerültünk és az eredményeink ezek voltak:
11 db petesejt melyek mérete rendben volt.
5 ami -1 napos
3 ami -2 napos
és egy ami csak petezsák volt.

Aztán felöltöztem és mentünk Fülöp dokihoz hogy elmondja mi a teendő. A lényeg az volt, hogy hiperstimu állapothoz nagyon közel vagyok ezért is kaptam infulziót és sok fehérjét kell ennem, pihennem és gatoradet inni. Ha  a hiperstimu marad és rosszabbodik, nem lehet beültetés.

Ez nagyon szép eredmény volt. Nagy esélyünk volt arra hogy szerdáig elmenjünk a tenyésztésben. Aztán megígérték, hogy szombat reggel hívnak az eredményekkel.
Szombaton pontban 8-kor hívtak ahogyan megígérték. 5 petesejtünk volt ami elkezdett szépen osztódni. ami azt jelenti szerdáig várunk.
Így is volt, mentem dolgozni, hogy teljen az idő.Aztán kedd éjjel alig aludtam. Beszéltünk mindenféle variációról mi van ha 5 megmarad, akkor mennyi legyen az annyi.
Aztán szerdán, ugyanúgy 7:15 re mentünk. Felmentünk a 4-re és átöltöztem csak a szokásos, majd vártunk. Aztán jött az embriológus, hogy megnézhetjük a kicsikéinket. Akik 3-an maradtak. És ott elmondta, hogy a doktor úr szerinte ragaszkodni fog az egyhez és a többit lelehet fagyasztani. Meglepődtünk, és vártuk a dokit, hogy beszélhessünk vele, mert mint kiderült, ő dönt és akkor kell megbeszélni amikor már befeküdtem transzferre és nincs ott R. Ami nagyon nem tetszett, egyáltalán nem. Aztán, vártunk és vártunk.....
Majd 10 körül kimentünk mert R elkapta a dokit a folyosón és utána váltottunk vele pár szót. Mondta hogy ő 1-et akar mi pedig 2-t. Bent majd dönt az UH.
Aztán szólítottam is, s bementem, felfeküdtem és vártam a dokit. Végre megérkezett, nem volt beöltözve csak kesztyű. És megultrahangozott. Megkérdeztem, hogy pontosan mit is néz. A petefészkek mérete megmutatja hogyan áll a hiperstimu állapot. Elég nagyok voltak, ami azt jelentette még "veszélyben" vagyok, ezért nem engedte a 2 kicsiként visszaültetését.
Elindultunk eggyel. Tágítás, fertőtlenítés, aztán katéter, benne a kicsimmel. Majd megnézték utána nem e maradt benne. De benne maradt ezért elölről. Majd csak sikerült. A doki azt mondta jó hogy ilyen ragaszkodó. Közben elmondta hogy mi nem beszélünk már. A lábam között volt a feje kellemetlen volt úgy beszélni. De elmondta hogy nyugodt életmód, pihi feküdni nem kell. A fehérjés kaja marad és 2 hét múlva találkozunk. 
Erre mondtam neki akkor van a szülinapom. Nem nagyon reagált csak annyit hogy vagy nagyon jó vagy nagyon rossz lesz.
Aztán 12:30 körül hazajöttünk, kis pihi után.

Azóta itthon vagyok. Vannak hasi és derékfájdalmaim, de ezt bármitől lehet. 
Rettegek, hogy ott van e még a kicsikém, vagy mi van vele.Próbálom elütni az időt, mindenfélét csinálni. Most hétvégén jobb, hogy itt van R, de a hétköznapok nehezebbek lesznek az tuti.

Ez kicsit hosszú lett, de ennyi volt. most várunk...................

Tűk és "gömböcök"

Eltelt jó pár hét és nem mertem leírni a történéseket. A jó híreket is nehezen dolgozom fel, idő kell míg elhiszem őket.
Az elmúlt 4 reggel azzal telt, hogy gondolataimba meredve feküdtem az ágyan és vártam, hogy R hozza a szurikat és legyek túl rajta.
Simogattam a hasam, koncentráltam, beszéltem magamba. Próbáltam minden lehető dolgot megtenni, hogy 5*-os szálodává válljak odabent szuper wellnes részleggel, ahol a kis gömböckéim jól érzik magukat. Majd később a pici zigótánk is jól érezze magát.
Ma voltunk UH-n és nagyon jó híreket kaptunk, 4 jobbos és 8 balos, és egy picit kisebb egy pedig nagyobb, a többi csopiban van.
Szeressék is egymást mert én is szeretem őket.

Ezen a lépcsőfokon túl vagyunk, hétfőn megyünk újra, amikor úgy gondolom kiderül mikor is lesz a punkció.
Addig is hétvégén pihi és egymásra koncentrálás , a gömböcök pedig nőjjenek csak.

Úgy érzem zenét kell hallgatnom és olvasgatnom egy kicsit, meg jó illatokat csinálni és vmi finomat ennék. Hmmm, ezen még elgondolkodom.
Lehet elviszem R-t vacsorázni. VAlamivel mindenképp meg akarom lepni.

A lényeg az hogy ma boldog vagyok és ezt nem vehet el tőlem senki.
Ez csak a miénk mi harcolunk érte, útban van a mi gyerekünk és remélem meg is érkezik.

Napok, hetek, hónapok

Sok sok ilyen telt el mióta írom a blogot hol nagyobb, hol kevesebb sikerrel.  Sok mindenen mentünk keresztül, és most a cél előtt, ahogy szokás elgyengültem. Megmagyarázhatatlan, hogy miért, de a testem talán nem tudja feldolgozni ezt az ismeretlen izgatottságot.
Szeptember 28 óta fáj a hasam, hánytam többször , nem rétem mi történt.
Az elmúlt 3 év kiemelkedő napja volt. Egy olyan nap mikor semmi váratlan nem történt, mikor minden vágyam teljesült . A doki azt mondta indulhatunk., jók a hormonok.

Napra pontosan 1 év telt el, a mágikus egy év, mely alatt megküzdöttünk démonainkkal. Átváltozott a testem, és R legféltettebb részét, közkincsé tette a jó reményében. Apropó ennek is lett eredménye.
Levegőt nem kapva ültem, és nem jött ki hang a torkomon, Próbáltuk elmesélni mi történt velünk, de többre nem emlékszem, csak hogy nincs akadálya hogy elkezdjük.
Tehát várjuk a 19-ét, mert akkor jöhet az utolsó UH a stimu előtt.

És én félek, félek hogy vmi bajom van amit nem vettek észre, félek mert a testemnek egészséges boldog jeleket kellene adnia, de nem ezt teszi. És nem tudom miért ! Az emésztésem leáll, majd felturbózva újraindul, majd leáll és már a gyomrom is. rettegek orvoshoz menni, mert nem akarom, hogy bármi kiderüljön. Itthon ülök és imádkozom. És nem akarok arra számítani hogy történni fog vmi, de mégis számítok. Úgy akarok élni és itt ülni hogy felhőtlenül boldog vagyok és csak a boldog befejezést látom.
NEM AKAROK RETTEGNI! NEM AKAROM HOGY A REMÉNY RETTEGÉSSEL JÁRJON!

Újrakezdés

Egy hónappal ez előtt úgy éreztem nincs megoldás. Nem is tudom igazából mi történt, egyszerűen egy kis igazi pihenés és beszélgetés után új erőre kaptam és elkezdtem a vitaminokat megint szedni. Lassacskán jobb lett a kedvem és az augusztus hónap igazán jó hónap lett. Nem mentünk sehova jó volt az otthon melegében.

 

Az orvosokhoz is újra be vagyok jelentkezve, annyi hogy az endokrinológushoz nem volt időpont, ezért szerintem visszamegyek a klinikára Szigetihez. Írja végre le hogy mehetünk lombikra. Voltam Nyéky dokinál is és egy összenöcést talált csak. Most Fülöp fog dönteni foglalkozunk e vele vagy mehet a lombik.

Hozzá szeptember 28 megyünk. Addig megcsináltatom a vérképet, homont, meg a cuki nem vagyok semmilyen nemi és egyéb beteg tesztet. R meg megnézeti a kisfickókat, jah és hogy egy év alatt ő sem lett nemi beteg.

Aztán döntsön vki sorsomról, hogy újabb műtét vagy lombik. Csak haladjunk, mert ebbe a várakozásba már mindenki belebolondulna.

Űr

Az elmúlt hónapokban próbáltam a "kellemes" tanácsokat megfogadni, azokat a mindenkitől elhangzó szuper tanácsokat, hogy "ne stresszelj rá, hogy biztosan psichés is a baj, hogy ne görcsölj.....".
Szóval lazítottunk, újra éltem fiatal, tinédzser koromat. Voltunk koncerten, buliban, nyaraltunk 2x, voltunk sportolni , ittunk, dohányoztunk bűnöztem.......
Mindent megtettem, hogy el tudjam terelni a gondolataimat, még a már megszokott szabályaimat is kicsit félre téve.

Az eredmény?!...???

Egyáltalán nem érzem jól magam! Nem lettem könnyebb, sem lelkileg sem testileg!!! Nem találtam megnyugvást ezekben, nem kapcsolta ki az agyam semmilyen tudatmódosító alkohol, vagy stresszoldó cigaretta!!!! Ítéljenek el emiatt amit tettem, biztosan joguk is van hozzá hiszen én is elítélem magamat.
Ettől csak rosszabb és rosszabb. Olyan gödör mélyén érzem magam, ami most mocsár is lett egyben. Bármit teszek nem jobb és talán soha nem is lesz jó.
Butaság volt azt hinni, hogy ezt az űrt bármi mással lehet pótolni, mert nem lehet.

Nagyon nehéz visszazökkeni, újra gatyába rázni magamat, és megint nagyon szigorúan tartani a diétát. Megint elkezdeni edzeni, takarítani, főzni, kertészkedni kedves és odafigyelő feleségnek lenni.
Másokkal foglalkozni és nem magammal.

Nem tudom mit tegyek, mások gondjaival foglalkozni nincs erőm, a sajátomra pedig gondolni sem akarok.
Azt hiszem Zűr van az Űrben is!